- 2000.11.11.
Az Innen nézve (ilyen Szentendre) kezdőlapja »
Győrött született és itt töltötte gyermekéveit, az Osztrák-Magyar Monarchia Ferenc József-i aranykorának utolsó éveiben, az új művészeti irányzat, a szecesszió térhódításának idején. Művészi érzékenysége korán nyiladozott. A véletlen kiszámíthatatlan játékaként abban az utcában, ahol gyermekéveit töltötte, egy kályhásmester is lakott, aki felfigyelt a gyermek alakuló formaérzékére és az agyaggal megismertette őt. Érettségi után, művészi hajlamait látva, özvegy édesanyja és nagybátyja, további áldozatokat vállalva, Budapestre küldték tanulni.
Jó szerencséje Jaschik Álmoshoz vezette, aki a századelő magyar művészeti életének vezéregyéniségei közé tartozott. 1920 után nyitott, haladó szellemű magániskolájában grafikusokat és iparművészeket képzett, akik a modern magyar alkalmazott grafika és iparművészet arculatának megformálásában úttörő szerepet játszottak. Jaschik Álmos tanítási elveiben - a szecesszióra oly jellemzően - a művészeti műfajok szintetizálásának képviselője volt, és a szecessziónak "a szépség mindennapi kenyér" hitvallását plántálta tanítványaiba.
Kovács Margit a Jaschik iskolában 1922-től 1926-ig folytatta tanulmányait, ahol először a szecesszió erősen iparművészeti jellegének megfelelően, különféle alkalmazott grafikai feladatokat kapott: plakátot, csomagolástervet, könyvillusztrációt, később megpróbálkozott a pesti polgárság körében divatos porcelánfestéssel is.
1926-ban tanulmányai folytatására Bécsbe utazott. Bécs a feltörekvő magyar polgárság vékony rétege számára a műveltség és társadalmi haladás Mekkája, iparművészeti szempontból pedig a Wiener Werkstätte munkássága nyomán az európai fejlődés központja volt. Az itt dolgozó művészek a mindennapi használati tárgyaknak a kor új igényeinek megfelelő formáit akarták megteremteni.
A Wiener Werkstätte lelke, Kovács Margit tanulmányainak idején, Dagobert Peche építész volt, aki a húszas évek art decónak nevezett stílusmozgalmában jelentékeny szerepet játszott. Az art deco jellegzetes sajátsága a népies elemek felhasználása is, mely Kovács Margitnál, Kozma Lajosnál, Kaesz Gyulánál, Ferenczy Noéminél, Tevan Margitnál és még sok iparművész alkotó tevékenységében mutatható ki. A bécsi tanulóévek során hatással volt még művészetére Michael Powolny, a Bécsi Iparművészeti Iskola professzora, aki a kerámia kézműves hagyományainak felújítását és megnemesítését hirdette tanítványainak; Hertha Bucher, aki megismertette és megszerettette Kovács Margittal a korongozást és a nagy méretű figurák alakítását, gyúrását.
Tanulóéveinek következő állomása München, ahol 1928-29-ben a Staatschule für Angewandte Kunstban szobrászatot és kerámiát tanult. Itt sajátította el a felvillanó ötletek apró agyaghurkákkal való felvázolását a kompozíció jelzésére, ez mindvégig élt munkamódszerében.
1929-ben hazatért, Győrből Budapestre költözött, és aktívan bekapcsolódott a művészeti életbe. Jelentkezett az Akadémia utcai Tamás Galériában, részt vett a Nemzeti Szalon csoportkiállításán. Kiállított műveivel a Magyar Iparművészet 1929-es évfolyamának kritikája szerint "feltűnést keltett". Az itt kiállított alkotások - edények, dísztárgyak, vázák, gyertyatartók, lámpák - az anyag fokozódó ismeretéről, rusztikus hangvételről és egy lágy, bársonyos, szintén bécsi eredetű folyatott máz használatáról tanúskodtak. Ezeket "egy nagyon tehetséges lány sokat ígérő próbálkozásainak tartják, aki ha komoly tanulással, kitartással megszerzi a beérkezés feltételeit, azaz a szobrászatban, a rajzban és a kerámia technológiájában való elengedhetetlen jártasságot, akkor tehetsége őt modern keramikusaink első sorába fogja emelni". /Magyar Iparművészet 1929./ A jóslat bevált, Kovács Margit a szerencsés sorsú művészek közé tartozott, akit feltűnése első pillanatától kezdve megbecsültek és méltányoltak.
Munkásságának 1935-ig, első gyűjteményes kiállításáig tartó szakasza az érés korszaka. 1929-től az alaphangot művészetében reliefjei adják, a körplasztikák 1931-ben jelennek meg oeuvre-jében. Ezt az időszakot a tanulás, a szakadatlan kísérletezés jellemzi, melyben a különféle művészi kifejezésmódoknak, a mázaknak, technikáknak és mintázásnak a lehetőségeit kutatja. A harmincas években témáit egyrészt a Bibliából vette, másrészt megtalálható volt nála az expresszionizmus másik kedvelt témája, a primitív művészet megújulásaként a népművészet formakincsének használata. Közben 1932-ben tanulmányutat tett Koppenhágában, mely hírét a magas színvonalú edénykultúrájával és az edényeken használt gyönyörű, modern mázakkal alapozta meg. 1933-ban Párizsba utazott, innen néhány munkájának fényképét elvitte a világhírű sevres-i porcelángyárba. Művei megnyerték az igazgató tetszését, aki pár hónapra szerződtette. Itt ismerkedett meg a samottos agyaggal, melynek keményebb, kevésbé képlékeny masszája nagyvonalúbb, összegezőbb formamegoldásra szoktatta. Sevres-ben készült első samottfigurája, a "Zsömleleány" /1933-34/, mely anyagával és megformálási módjával egyaránt forradalmian újító jellegű. Párizsban a gótikus művészet emlékei vonzották leginkább. Hatásuk lemérhető későbbi művein. A "Tükörbe néző leány" /1933-34/ finom, energikusan mintázott kecses alakja megnyúlt, mint a gótikus székesegyházak oszlopszentjeié.
Sevres-ből hazatérte után nagyszabású önálló kiállításra készül. Ornamentális művei egyrészt a harmincas évek elején, a magyar iparművészetben feléledt magyaros díszítménykincsre, másrészt a bizánci ötvösség merevebb, kötöttebb kompozíciós és motívumvilágára épültek, melyeket a bizánci ikonok sugallatára fejlesztett ki. A Tamás Galériában, 1935-ben rendezett első gyűjteményes kiállításával lezárult munkásságának első szakasza, a tanulás és tájékozódás korszaka.
1935 után Kovács Margit művészete a monumentális dekorativitás irányában fejlődött tovább. A harmincas évek átmeneti gazdasági konjunktúrájában, a nagy ütemben meginduló építkezések művészeink számára bővülő munkaalkalmakat hoztak. Kovács Margit 1932-től a felszabadulásig általában kisméretű reliefeket, falképeket alkotott applikatív jelleggel számos budapesti épületre vagy bérház halljába. Ezek e korszak felfogás- és kompozíciós módjára jellemző, a barokk formavilágot idéző, apró életképi jelenetek, melyek szereplői egymás fölött, kivágatszerűen helyezkednek el. Ebben a felfogásban festette meg az 1937-es párizsi világkiállításon nagy sikert aratott színes, mázas, festett terrakotta falképét, a "Budapest a Duna királynője" címmel.
A fasizálódó országban érződő állandó fenyegetettség ismét előtérbe helyezi a biblikus témát. Szent Margitot, Szent Istvánt, Szent Imrét, a szent családot ábrázolja. Munkásságában mindig nagy szerepet játszottak, a negyvenes évek közepétől kezdve azonban uralkodó jellegűvé váltak a figurális ábrázolások. A felszabadulás után műveinek úgyszólván kizárólagos ihletője a népművészet. Az ötvenes évek dogmatikus művészetpolitikája a szocialista tartalmat várta el népi motívumok közvetítésével. Ez feszültséget okozott Kovács Margit művészetében is. Ironikus vénája azonban, bő alkalmat talált a szellemes csúfolkodásra korongolt figuráiban, amelyek száma e korszakában nagyon megnövekedett.
1956-ban megérezte az idők és az ízlés változását. A "Falu szépe" és a "Középkori szüret" c. falképek mondanivalóban, vonalvezetésben még a régi élményvilágot folytatják ugyan, de a kompozíció már nem kavargóan mozgalmas, a színakkordok is megcsendesedtek. A népművészeti hagyomány- és díszítménykincs 1956 után a magyar kerámiában elvesztette vonzását. A díszítmény megritkult, a formavilágban a Bauhaus új hulláma, a geometrikus, konstruktivista irányzat és az archaizmus, a leegyszerűsített, tektonikus formák keresése együtt jelentkezett.
A korongozás helyett az agyagcsíkokból felrakott edények és figurák kerültek előtérbe, az aszimmetrikus, természetes kőzetekhez, kavicshoz hasonló formák, a nagyméretű, durva felületű vázák. A terrakotta helyett egyre nagyobb szerepet játszik a magas hőfokon égetett samottos agyag, amely más formai kiképzést és mázat kíván. Kovács Margit figurái ismét zömökek, nagy fejűek, nagy kezűek, otromba lábúak, mint a román kori székesegyházak reliefjeinek alakjai.
A mintázásban is visszatért az expresszív, elnagyolt, befejezetlenség látszatát keltő felületkezeléshez. A szemlélődő jelleg erősödik művein, s valami szelíd szomorúság is, amit itt-ott színez a játékos, megbocsátó irónia. Az 1961-ben festett "Eltűnt idők nyomában" c. színes, mázas terrakotta mesefala is gobelinhatású jelenet még, de a népmesék világa helyett témája ismét a késő-gótikus miniatúrák sugallatában fogant. Kovács Margit világa az elsüllyedt múltat idézi, de nem Krúdy századvégi kispolgári világának alakjait, nem "a tegnapok ködlovagjait", hanem a falusi, paraszti élet archaikus-konzervatív világát. Az utolsó évtizedben alkotott kisméretű, 50 cm körüli samottfigurái a szintézist jelentik. Legújabb műveiben csak a lényegesre szorítkozó mintázással, expresszív formaadással kelti életre egyéni mitológiát hordozó alakjait.
Kovács Margitot a hatvanas években megihlette a közeli Szentendre varázsa, mely műveinek a Vastagh-házban állandó helyet adott. A pravoszláv ikonok borongós szentjei, provinciális Krisztusai a Kovács Margiti világban naivan szenvedő emberekké váltak. A szentendrei hatás átformálta élményvilágát. Munkássága összegezésének korszaka Szentendre jegyében indult meg. Ifjúságának minden stílussajátsága letisztultabb, magasabb szintű formai-technikai megoldásokkal tért vissza újra. Kovács Margitot nemcsak hazájában, de egész Európában elismerték, díjazták alkotásait.
(gyor.hu)
Az Innen nézve (ilyen Szentendre) kezdőlapja »
|
